One Crater, Two Colors

From high above the interior, Polly looked down into a single enormous crater, more than twenty-two thousand years old and wide enough to hold a small town, two lakes, and several farms inside its rim. A thin strip of land crossed the middle, and on either side of it the water was a completely different color, one lake a deep blue, the other a vivid green, as if someone had poured two different oceans into the same bowl.

Magasan a szárazföld belseje fölött Polly lenézett egy egyetlen hatalmas kráterbe, amely több mint huszonkétezer éves, és elég széles ahhoz, hogy egy kisvárost, két tavat és több gazdaságot befogadjon a peremén belül. Egy keskeny földsáv szelte át a közepét, és mindkét oldalán teljesen más színű volt a víz, az egyik tó mélykék, a másik élénkzöld, mintha valaki két különböző óceánt öntött volna ugyanabba a tálba.

The two lakes are not really separate. A narrow channel under the land bridge connects them, so the water itself is one body. What changes is everything around it. The blue lake is deeper and simply reflects the open sky, while the green lake sits closer to plant-covered slopes and tiny algae, both of which tint its water a rich green instead.

A két tó valójában nincs igazán elválasztva. Egy keskeny csatorna a földhíd alatt összeköti őket, így maga a víz egyetlen egész. Ami változik, az minden, ami körülöttük van. A kék tó mélyebb, és egyszerűen a nyílt eget tükrözi, míg a zöld tó közelebb fekszik a növényekkel borított lejtőkhöz és apró algákhoz, amelyek együtt festik a vizét élénkzöldre.

Polly flew low along the land bridge that splits the two colors, close enough to see fishing boats resting on one shore and grazing cattle on the low hills above the other. Thick fog rolled in off the ocean and settled inside the crater rim, hiding first the green lake, then the blue, until only the bridge between them stayed visible.

Polly alacsonyan repült a két színt elválasztó földhíd mentén, elég közel ahhoz, hogy lássa a halászhajókat pihenni az egyik parton, és a legelésző jószágot az alacsony dombokon a másik fölött. Sűrű köd hömpölygött be az óceánról, és megtelepedett a kráter peremén belül, először elrejtve a zöld tavat, majd a kéket, amíg csak a köztük lévő híd maradt látható.

She perched on the old stone wall of a lookout point and waited for the fog to lift again, in no hurry at all. When it finally thinned, both lakes reappeared at once, blue and green, exactly where she had left them.

Leszállt egy kilátóhely régi kőfalára, és várta, hogy a köd újra felszálljon, egyáltalán nem sietve. Amikor végül eloszlott, mindkét tó egyszerre jelent meg újra, kék és zöld, pontosan ott, ahol hagyta őket.