A város, amely egyetlen épületben él

Az alaszkai partvidék egyik hideg, szürke öblében áll Whittier városa, ahol szinte a teljes lakosság egyetlen tető alatt él, szó szerint, ugyanabba a magas épületbe zsúfolva. Túlzás nélkül mondható, hogy egy egész közösség egyetlen címbe van összehajtva.

On a cold, grey bay along the Alaskan coastline stands a town called Whittier, where almost the entire population lives under one roof, quite literally, packed inside the very same towering building. It is, without much exaggeration, a whole community folded into a single address.

Az épület tizennégy emelet magas, és eredetileg a hadsereg számára építették évtizedekkel ezelőtt, jóval azelőtt, hogy önálló várossá vált volna. Ma lakásoknak, egy boltnak, postának, rendőrőrsnek, egy kis rendelőnek, sőt egy templomnak is otthont ad, így a polgármester, a helyi orvos és aki éppen tejet árul neked, mind egymás fölé halmozva élnek. Hosszú belső folyosók kötik össze az emeleteket, ami szerencsés, mert Whittierben minden télen valóban hatalmas mennyiségű hó esik, a lakók pedig kabát felvétele nélkül is elintézhetik a mindennapi teendőik nagy részét. Még a gyerekek is egy föld alá ásott alagúton keresztül jutnak el az iskolába.

That building rises fourteen storeys and was originally constructed for the army, decades ago, long before it became a town in its own right. It now houses flats, a shop, a post office, a police station, a small clinic, and even a church, so that the mayor, the local doctor, and whoever happens to sell you milk all live stacked one above another. Long internal corridors connect every floor, which is fortunate, because Whittier receives a truly formidable amount of snow each winter, and residents can go about most of daily life without ever pulling on a coat. Even the children reach school through a tunnel dug beneath the ground.

A városba bejutni önmagában is furcsább dolog. Az autók egyetlen keskeny, a hegyoldalba robbantott alagúton keresztül jutnak be, amelyet a vasúttal is meg kell osztaniuk, ami azt jelenti, hogy mindenkinek sorra kell kerülnie. Éjszakára az alagút teljesen bezár, és semmi sem mozdul se be, se ki reggelig. A város egyszerűen ott marad, ahol van, melegen és kivilágítva a sötétséggel szemben, egyetlen magas épület egyedül a hóban, minden oldalról hegyekkel körülvéve.

Getting into the town at all is stranger still. Cars enter through a single narrow tunnel blasted through the mountainside, a tunnel shared with the railway, which means everybody must take turns. At night the tunnel closes altogether, and nothing moves in or out until morning. The town simply stays where it is, warm and lit against the dark, one tall building standing alone in the snow, ringed by mountains on every side.