Addig verik, amíg szinte semmi sem marad belőle

Egy kis mellékutcában egy ajtó műhelyre nyílt. Bent egy nehéz gép egyenletesen puffant, körülbelül másodpercenként egyszer. Egy mester ült egy alacsony padnál, magas kupacokba rakott négyzetes papírlapok között. Minden két lap között egy darab arany feküdt. Olyan vékony volt, hogy megmozdult, amikor kinyílt az ajtó.

Kanazavában készül a japán aranyfüst körülbelül kilencvenkilenc százaléka. Ez már négyszáz éve így megy. A számokat nehéz elhinni. Egy érme nagyságú aranydarabból akkora lap lesz, amely befed egy egész tatamit, a japán szobák szalmagyékényét. A kész füst körülbelül a milliméter tízezred része. A fény áthatol rajta.

Az időjárás is oka annak, hogy a mesterség itt nőtt nagyra. Az aranyfüst utálja a száraz, mozgó levegőt. Ez a város hónapokon át párás, havas és szélcsendes. A papír annyit számít, mint az arany. Kézzel készítik, és a felülete dönti el, hogyan néz majd ki a füst. A műhelyek titokban tartják a papírjukat.

Ilyen vékony lapot nem lehet kézzel megfogni. Bambuszeszközök emelik tálakra, oszlopokra és ajtókra. Polly nagyon mozdulatlanul állt, és egy tolla sem rezdült.