Amit a tűz nem vitt el

Egyetlen hosszú emelkedő az egész várost egy képbe fogja. Ott a vár a dombján, sápadt tetőkkel és hosszú falakkal. Mellette a sötétzöld kert. A magasabb házak között ott a piac alacsony teteje. A folyón túl a teaházi negyed néhány kis faházas utcája fekszik. Mindezek mögött a tenger lapos és ezüstös.

Ami itt fennmaradt, az valójában nem a műemlék. Sok városban van olyan, a háború után betonból újraépítve. Kanazavában a hétköznapi maradt fenn. Egy piac, amely még mindig annak árul halat, aki meg is főzi. Egy mesterség, amelynek igazi vevői vannak. Egy utca, ahol valaki odafent gyakorol, mert este fellép. A város a szokásait is megőrizte, nemcsak az épületeit.

Az eső a tenger felől jött, ahogy majdnem minden nap. Először szagként érkezett, aztán vízfalként a cseréptetőkön. Az itteniek szerint az uzsonnádat elfelejtheted, de az esernyődet soha. Polly egy eresz alatt várt.

Amikor csendesedett az eső, alacsonyan repült el a víz fölött. Mögötte még mindig vékonyabbra verték az aranyat.