Lampionok egy dolgozó utcán

A folyótól keletre az utcák elkeskenyednek, és már nem látszanak modernnek. A Higasi Csaja néhány utcányi, kétszintes faházakból álló negyed. A homlokzatukon finom fa rácsok vannak, mély a tetőereszük, és a kőburkolat esőben sötét lesz. Ahogy fogyott a fény, papírlampionok gyulladtak ki az ajtók mellett.

Könnyű azt hinni, hogy egy ilyen utca múzeum, de ez tévedés. A negyed ezernyolcszázhúszban épült előadóknak, akik gazdag kereskedőket szórakoztattak. Ma is működik. Körülbelül negyven geiko, ahogy itt a gésákat hívják, tanul és lép fel a város három teaházi negyedében, ugyanazokban az emeleti szobákban, ugyanazok mögött a paravánok mögött.

Polly egy tetőcserépre ült. Az utca fölött megszólalt egy samiszen, aztán egy dob, aztán egy hang. Senki nem az utcán állóknak játszott. Odalent az utca hétköznapi maradt. Egy bicikli dőlt a falnak. Egy doboz állt a lépcsőn. Egy macska lassan átment.

A sarkon egy bolt lágy fagylaltot árult, a tetején egy egész lap aranyfüsttel. Hosszú bambuszpálcika emeli fel a lapot, és egy apró fújás simítja a helyére. A város legnehezebb mestersége, tölcsérben.