Fehér tetők, hosszú falak

A vár területe a domb tetején inkább falakkal körülvett fennsíkká tárul ki, mint erőddé. Hosszú kőbástyák futnak több száz lépésen át a száraz várárok mentén, nem magasak, inkább szélesek, és egy lapos, zöld mezőt tartanak, ahol egykor a fő őrtorony állt. Polly az egyik fal tetején végigsétált az egyik végétől a másikig, és egyetlen akadályba sem ütközött.

Az itteni tetők fehérek, ez az első, amit mindenki észrevesz, és az utolsó, amire bárki számítana. Nem festették őket, és nem is cserépből vannak. A zsindely ólomból készült, fa szerkezetre fektetve, az ólom pedig az időjárásban lágy, krétás szürkére színeződik, ami az ég előtt fehérnek látszik. A helyi történet szerint ostrom idején a tetőt le lehetett bontani, és lőszernek beolvasztani.

Maguk a falak a kőművesmunka múzeumát adják. Az egyik szakaszon a kövek durvák és szabálytalanok, szemre illesztették össze őket. Egy másikon szögletesre faragták és olyan szorosan rakták le, hogy késsel sem lehet közéjük hatolni. Megint máshol a kőművesek hosszú, lapos köveket rendeztek szándékos mintába, ahogy a vers sorait írják a díszes papírra, mert a Maeda urak a sógun saját birtokai után az ország leggazdagabb tartományát kormányozták, és megengedhették maguknak a díszt ott, ahol másoknak csak a védelemre futotta.

A vár négy évszázad alatt többször is leégett, és ami ma áll, annak nagy részét régi rajzok alapján, szegek nélkül ácsolták össze. Az Isikava kapu a kivétel: ezerhétszáznyolcvannyolcban építették újjá, és azóta is áll. Polly a kapu sápadt tetején ült, miközben odalent kiürült a gyep az estére.