Time Zones

On the fourth morning, the train was somewhere west of Novosibirsk. Polly checked the small clock above the compartment door. It read 06:30. The clock had not been changed since Moscow. All Trans-Siberian timetables run on Moscow time, the whole length of the line, for seven days and seven time zones. You cannot run a railway across eight thousand kilometres if every station has a different watch.

A negyedik reggelen a vonat valahol Novoszibirszktől nyugatra járt. Polly megnézte a kis órát a fülkeajtó felett. 06:30-at mutatott. Az órát nem állították át Moszkva óta. Az egész Transzszibériai menetrend moszkvai idő szerint fut, a vonal teljes hosszában, hét napig és hét időzónán keresztül. Nem lehet nyolcezer kilométeren keresztül vasutat üzemeltetni, ha minden állomáson más az idő.

Local time outside the window, however, was about 10:30. The sun had been up for six hours.

Az ablakon kívül azonban a helyi idő körülbelül 10:30 volt. A nap már hat órája fent volt.

This dislocation between train-time and outside-time was, the conductor had said, one of the small mental challenges of the journey. By Vladivostok the train clock would say one thing and the local sun would say something seven hours different.

Ez az eltérés a vonat ideje és a kinti idő között, ahogy a kalauz mondta, az utazás egyik kis szellemi kihívása volt. Vlagyivosztoknál a vonat órája mást mutat majd, mint amit a helyi nap, hét óra különbséggel.

Polly hopped down and went exploring.

Polly leugrott és felfedezőútra indult.

The dining car was three carriages down. Each carriage was a long wood-panelled tunnel. The conductors in green uniforms sat with their feet up reading newspapers between station stops. They did not look surprised to see a parrot. The train had seen things.

Az étkezőkocsi három kocsival lejjebb volt. Minden kocsi egy hosszú, fa burkolatú alagút volt. A zöld egyenruhás kalauzok újságot olvasva ültek, lábukat felrakva az állomások közötti megállásoknál. Nem tűntek meglepettnek, hogy egy papagájt látnak. A vonat már sok mindent látott.

The dining car was painted faded red outside, pale blue inside. Heavy lace curtains. Wooden booths. A small kitchen at the far end. Polly perched at the empty booth by the window.

Az étkezőkocsi kívül fakó vörösre, belül halványkékre volt festve. Nehéz csipkefüggönyök. Fa fülkék. Egy kis konyha a távoli végén. Polly az ablak melletti üres fülkében telepedett le.

A waiter in a slightly too-large jacket appeared with a menu in Russian, English, and Chinese. Borscht. Pelmeni. Salmon caviar. The waiter took the menu back, then returned with a small plate at Polly's height: bread, butter, and dark herring.

Egy kissé túl nagy zakót viselő pincér jelent meg egy orosz, angol és kínai nyelvű étlappal. Borscs. Pelmenyi. Lazackaviár. A pincér visszavette az étlapot, majd visszatért egy kis tányérral Polly magasságában: kenyér, vaj és sötét hering.

"Compliments of the kitchen," he said in English.

"A konyha ajándéka," mondta angolul.

The herring was salt-cured and pungent. The bread had a faint sourness from three days of fermentation. The butter was unsalted. The combination was a thing Russians had been eating on long-distance trains for a hundred and twenty years.

A hering sóval pácolt és erős illatú volt. A kenyér enyhén savanykás volt a háromnapos erjedéstől. A vaj sótlan volt. Ez a kombináció olyasmi volt, amit az oroszok már százhúsz éve ettek a hosszú távú vonatokon.

Outside the window, the taiga had thinned into high open grassland. A herd of cows grazed near a small wooden house. A man on a bicycle waited at a level crossing.

Az ablakon kívül a tajga ritkásabbá vált, magas, nyílt füves területté. Egy tehéncsorda legelt egy kis faház közelében. Egy biciklis ember várt a vasúti átjárónál.