The Bay of Naples

Polly came in over the Bay of Naples in late morning. The water was the colour of green glass. Mount Vesuvius sat on the far side of the bay, partly hidden by haze. The air smelled of salt and diesel from fishing boats.

Polly késő délelőtt érkezett a Nápolyi-öbölhöz. A víz zöld üveg színű volt. A Vezúv a távoli oldalon ült, részben köd takarta. A levegő sós és halászhajók dízel szagát árasztotta.

She followed the shoreline. She could see laundry hanging from balconies and scooters in the streets.

Követte a partvonalat. Látta, ahogy a ruhák erkélyeken lógnak, és robogók szaladgálnak az utcákon.

Her destination was an old building on the water. A small brass plaque read STAZIONE ZOOLOGICA ANTON DOHRN, FONDATA 1872.

Az úti célja egy régi épület volt a víz mellett. Egy kis réztábla ezt írta: STAZIONE ZOOLOGICA ANTON DOHRN, FONDATA 1872.

Polly knew about this place. It had been founded by a German zoologist named Anton Dohrn. The Bay of Naples is one of the richest sea ecosystems in Europe. The institute has been studying octopuses since 1873. It is the oldest marine biology institute still working in the world.

Polly ismerte ezt a helyet. Egy Anton Dohrn nevű német zoológus alapította. A Nápolyi-öböl Európa egyik leggazdagabb tengeri ökoszisztémája. Az intézet 1873 óta tanulmányozza a polipokat. Ez a világ legrégebbi, még mindig működő tengeri biológiai intézete.

She perched on the railing. A young researcher in a navy lab coat unlocked the back door. She saw Polly and smiled. "Come on in."

A korlátra ült. Egy fiatal kutató, tengerészkék köpenyben, kinyitotta a hátsó ajtót. Meglátta Polly-t, és elmosolyodott. "Gyere be."

The building smelled of seawater. Long corridors ran between rooms full of tanks. Through the glass walls, Polly saw sardines, a small octopus in a corner, and a sea hare on a kelp blade.

Az épület tengervíz szagú volt. Hosszú folyosók vezettek a tartályokkal teli szobák között. Az üvegfalakon keresztül Polly szardíniákat, egy sarokban egy kis polipot és egy tengeri nyulat látott egy hínárlevélen.

The researcher's name was Chiara Bianchi. She had been studying cephalopod cognition for nine years. "The octopuses are the smartest animals here," she said. "Or at least the smartest ones we are sure are conscious."

A kutató neve Chiara Bianchi volt. Kilenc éve tanulmányozta a fejlábúak kognícióját. "A polipok a legokosabb állatok itt," mondta. "Vagy legalábbis azok, akikről biztosan tudjuk, hogy tudatosak."

They came to a tall round tank. A card on the side read PASTA, 2.3KG, GPO. Inside, folded into a coil of plastic pipe, was a giant Pacific octopus. Eight arms wrapped tidily around itself. One golden eye watched through the glass.

Egy magas, kerek tartályhoz értek. Az oldalán egy kártya ezt írta: PASTA, 2.3KG, GPO. Bent, egy műanyag csőbe hajtogatva, egy óriás csendes-óceáni polip volt. Nyolc karja szépen maga köré tekeredett. Egy aranyszínű szem figyelt az üvegen keresztül.

Chiara set her coffee down. "Pasta," she said, "meet Polly."

Chiara letette a kávéját. "Pasta," mondta, "ismerd meg Polly-t."

The octopus did not move. But its eye stayed on Polly.

A polip nem mozdult. De a szeme Polly-n maradt.

"You can perch on the rim," Chiara said. "She will not splash you. She is calm in the mornings. She gets clever in the afternoons."

"Ülhetsz a peremre," mondta Chiara. "Nem fog lefröcskölni. Reggelente nyugodt. Délutánra lesz igazán okos."